Esettanulmányok

Kockázati tőkelap-kezelő társaságnál fizetésképtelenségi tanácsadás

Megbízónk egy kockázati tőkelap-kezelő társaság és az általa 100 %-ban tulajdonolt cég. A cég újabb tőkeinvesztíció nélkül nem tudott tovább működni, az elemi működési költségekre sem volt meg a fedezet. A tulajdonos nem kívánta tovább finanszírozni a társaságot, egy hitelező részéről pedig komolyan felmerült vezetői felelősség vizsgálatának kérdése. A cég vezetői a fizetésképtelenségi helyzet, és kiemelten a vezetői felelősség problémájának kezelésére kérték fel társaságunkat.

Az iratok áttanulmányozása során megállapítottuk, hogy a cég által végzett speciális tevékenység és termékstruktúra alkalmas lehet potenciális befektetői kör érdeklődésnek felkeltésére, ezért a lehetséges fizetésképtelenségi eljárások számba vétele mellett ösztönöztük és támogattuk a cég vezetését a befektetőjelöltek gyors felkutatására, mindeközben pedig felkészültünk arra az esetre is, ha ez záros határidőn belül nem jár sikerrel. Ennek érdekében elkészítettük az esetleges felszámolási eljárásig vezető időszak forgatókönyvét, illetve összeállítottuk a majdani felszámoló munkájának megkönnyítését elősegítő intézkedések listáját. Felkészültünk a csoportos létszámleépítésre, előkészítettük a szükséges közgyűlési döntéseket, valamint javaslatokat dolgoztunk ki a felszámolóval való együttműködés mikéntjére.

Mindeközben nyilvánvalóvá vált, hogy a kintlévőségek agresszív behajtásával is csak ideig-óráig tartható fenn a működés, ezért áttekintve a költségstruktúrát javaslatokat dolgoztunk ki a költségek mérséklésére illetve átütemezésére. Figyelemmel voltunk arra, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet a társaságnál deklarálásra kerüljön, és ettől az időponttól kezdve a társaság a hitelezők érdekében járjon el, csak olyan kifizetéseket teljesítsen, ami a későbbiekben esetlegesen bekövetkező felszámolási eljárásban a kijelölt felszámoló által nem támadható.

Fentieken túlmenően minden részletre kiterjedően áttekintettük a „problémás” hitelező igényének keletkezésével kapcsolatos dokumentumokat, és ezzel kapcsolatban megvizsgáltuk az igény esetleges vitatásának, mérséklésének lehetőségét.

Megvizsgáltuk a mögöttes felelősség esetleges megállapítására alkalmas jogügyleteket, feltártuk a potenciális veszélyforrásokat, vizsgáltuk mind a tulajdonos mind az igazgatóság, cégvezetés érintettségét.

Áttekintettük az igazgatósági jegyzőkönyveket, felkutattuk a fizetésképtelenségi helyzet felismerésére vonatkozó megállapításokat, utalásokat és az ennek kezelésére irányuló javaslatokat.

A vezetői felelősség minimalizálására illetve kiküszöbölésére szolgáló intézkedések megtételére javaslatokat tettünk, ezzel is elejét véve a későbbi potenciális támadásoknak.

A továbbműködés fenntartása és racionalizálása mellett az elsődleges befektetőjelölttel történő tárgyalások rövid úton sikerre vezettek, így végül a problémás hitelező megfelelő kielégítése mellett, a vezetői felelősség megállapításának mellőzésével, a fizetésképtelenségi eljárást elkerülve az exit megtörtént.

Csődeljárásban vagyonfelügyelő, adósi tanácsadás

A csődeljárás alatt álló két cég szoros együttműködésben dolgozott együtt, amely kooperáció elsősorban a tevékenység átfedéséből, az egyazon tulajdonosi körből, ügyfél- és beszállítói bázisból fakad, aminek eredményeképpen az aeroszol piacon lényegében egy vállalkozásként kezelték a két céget (Csoport).

A Csoport az elmúlt több mint húsz évben az európai aeroszol palackgyártási piac középméretű szereplői közé nőtte ki magát a folyamatos technológiai beruházásoknak és üzletfejlesztésnek köszönhetően. A Csoport gyártókapacitása elérte az éves 140-150 millió darabos szintet.

A Csoport 2011-ben már nem tudott a finanszírozó bankoknak tőkét és kamatot törleszteni, ezért a bankok felmondták a hitelszerződéseket. A Csoport a termeléshez szükséges működőtőke hiányt nem tudta előteremteni, így leállt a termelés és a Csoport csődvédelmet kért a kialakult pénzügyi helyzet rendezése céljából. A bíróság vagyonfelügyelőként a PRO-CREDITOR Kft-t jelölte ki.

A Csoport teljes konszolidált eszközállományának könyv szerinti értéke 7.507.181 ezer forint, a csődeljárás során a Csoporttal szemben regisztrált teljes hitelezői követelés összege 10.528.399.492 forint volt.

A Csoport és a PRO CREDITOR Kft vagyonfelügyelő az adósok pénzügyi helyzetének rendezése érdekében a csődeljárás alatt intenzív befektetői tárgyalásokat kezdeményeztek és folytattak potenciális befektetőkkel, amely során számos hazai és nemzetközi szakmai és pénzügyi befektetővel került sor egyeztetésekre. A tárgyalások eredményeképpen a befektető-jelöltek közül egy amerikai befektető került kiválasztásra, mint preferált stratégiai partner.

A befektetővel történt tárgyalások során egyértelművé vált, hogy a Csoport termelőeszközeinek értékesítése és az Adósok minden olyan munkavállalójának jogfolytonos továbbfoglalkoztatása, akiknek munkaviszonya az átvétel napján fennáll, kínálja az egyedüli lehetőséget a hitelezők kielégítésére és a Csoport reorganizációjára.

A hazai és külföldi hitelezőkkel történt többfordulós tárgyalások során a PRO-CREDITOR Kft sikerrel győzte meg az érintetteket, hogy a fentebb vázolt megoldás nyújtja a legkedvezőbb kimenetet a csődeljárásban, a felvázolt garanciák meggyőzték a hitelezőket arról, hogy a csődegyezségi javaslat az érdeküket szolgálja, és annak teljesítése biztosított, így érdemes támogatni azt.

A PRO-CREDITOR Kft által előkészített csődegyezséget végül a hitelezők a biztosítotti kategóriában 100 %, a nem biztosítotti kategóriában pedig 97,72% illetve 99,67 %-os támogatottsággal elfogadták, a bíróság a csődegyezségeket jogerősen jóváhagyta.

Ingatlanberuházó, ingatlanforgalmazó cégcsoport csődeljárásában adósi tanácsadás

A cégcsoport vezető befektető, fejlesztő és vagyonkezelő a közép-európai ingatlanpiacon és a szállodaiparban; jelenleg az általa kezelt vagyon értéke 1,3 milliárd euró. A cégcsoport nyolc ország releváns piacán van jelen: Németországban, Csehországban, Magyarországon, Luxemburgban, Lengyelországban, Szlovákiában és Oroszországban.

A cégcsoport a régió jelentősebb nagyvárosainak (Berlin, Prága, Budapest, Varsó) stratégiai pontjain rendelkezik ingatlanportfólióval, befektetéseit elsősorban az elhelyezkedés, kialakítás és szolgáltatások szempontjából prémiumkategóriás ingatlanokra fókuszálja.

A társaságunkat megbízó 3 gazdasági társaság a cégcsoport 100%-os tulajdonában lévő, a cégcsoporthoz tartozó, ingatlanok fejlesztésével és működtetésével foglalkozó projekt-társaságok, amelyeknek a csődeljárás megindítását közvetlenül megelőzően fő tevékenységi köre Budapest 3 kiemelt értékű luxusingatlanának fejlesztése, működtetése volt.

A prágai központú cégcsoport a nemzetközi és a hazai fizetésképtelenségi ügyekben komoly tapasztalattal rendelkező PRO-CREDITOR Kft-t kérte fel az adósok tanácsadójaként, melynek során a hitelezőkkel való tárgyalások, a bírósággal és a vagyonfelügyelővel történő kapcsolattartáson túl a PRO-CREDITOR Kft feladata volt az egyezségi javaslatok, reorganizációs tervek kidolgozása, az egyezségi tárgyalások levezetése, a jegyzőkönyvek elkészítése és azok benyújtása a bíróságra.

A három adós teljes konszolidált eszközállományának könyv szerinti értéke 21.075.661 ezer forint, a csődeljárás során a 3 társasággal szemben regisztrált teljes hitelezői követelés összege 25.547.473 ezer forint volt.

A cégcsoport képviseletében eljáró PRO-CREDITOR Kft a csődeljárás alá került magyarországi projekttársaságok pénzügyi helyzetének átfogó rendezése érdekében a csődeljárást megelőzően és a csődeljárás alatt is intenzív tárgyalásokat kezdeményezett és folytatott a cégcsoport magyarországi befektetéseit finanszírozó bankkal, valamint a nem biztosított hitelezőkkel.

A tárgyalások során egyértelművé vált, hogy a projekttársaságok reorganizációjára – tekintettel azok szoros együttműködésére, amely egyazon tevékenységi és tulajdonosi körben testesül meg – csak egy bővebb összefüggésben, együttesen, a cégcsoport egyéb, működő magyarországi befektetései életképességének és jövedelmezőségének megőrzésére is tekintettel kerülhet sor. A tanácsadóként eljáró PRO-CREDITOR Kft ebben a helyzetben úgy ítélte meg, hogy az adós társaságok ingatlanainak a finanszírozó bank részére történő értékesítése kínálja a legjobb lehetőséget az adós társaságok tevékenységének „tiszta lappal” történő újrakezdéséhez. A tranzakcióval az adósok az eddig őket terhelő, a finanszírozós bankkal szemben fennálló adósságszolgálattól és a működtetési költségektől lényegében szabadultak, a cégcsoport tagjaival szembeni egyéb – személyi és dologi – biztosítékok feloldásával pedig a további projektek továbbműködése sem került veszélybe.

A hazai és külföldi hitelezőkkel történt többfordulós tárgyalások során a PRO-CREDITOR Kft sikerrel győzte meg az érintetteket, hogy a fentebb vázolt megoldás nyújtja a legkedvezőbb kimenetet a csődeljárásban, a felvázolt garanciák meggyőzték a hitelezőket arról, hogy a csődegyezségi javaslat az érdeküket szolgálja, és annak teljesítése biztosított, így érdemes támogatni azt.

A PRO-CREDITOR Kft által előkészített csődegyezséget végül a hitelezők a biztosítotti kategóriában 100 %, a nem biztosítotti kategóriában pedig 98,19%, 97,27 % illetve 96,36 %-os támogatottsággal elfogadták, a bíróság a csődegyezségeket jogerősen jóváhagyta.